2017. augusztus 19., szombat

Évközi 19. hét

Józs 24,14-29

„Nos tehát féljétek az Urat, s szolgáljatok neki egész és igaz szívvel: távolítsátok el azokat az isteneket, akiknek Mezopotámiában s Egyiptomban atyáitok szolgáltak és az Úrnak szolgáljatok. Ha azonban rossznak látjátok, hogy az Úrnak szolgáljatok: választhattok. Válasszátok ma, ami tetszik, kinek akartok inkább szolgálni: azoknak az isteneknek-e, akiknek atyáitok szolgáltak Mezopotámiában, vagy az amoriták isteneinek, akiknek földjén laktok: én és házam azonban az Úrnak fogunk szolgálni.” Azt felelte erre a nép: ,,Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat és más isteneknek szolgáljunk. Az Úr, a mi Istenünk. Ő hozott ki minket s atyáinkat Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából, Ő vitt végbe szemünk láttára igen nagy jeleket, Ő őrzött minket az egész úton, amelyen jártunk, s azok között a népek között, amelyek között átjöttünk, s Ő vetett ki minden nemzetet az amoritákkal, ennek a földnek, amelyre bejöttünk, lakóival együtt. Az Úrnak fogunk tehát szolgálni, mert Ő a mi Istenünk.” Azt mondta erre Józsue a népnek: ,,Nem szolgálhattok az Úrnak, mert Ő szent és erősen féltékeny Isten, s nem nézi el vétkeiteket s bűneiteket: ha elhagyjátok az Urat, s idegen isteneknek szolgáltok, akkor Ő elfordul tőletek, és megsanyargat és elpusztít titeket, bár azelőtt jót tett veletek.” (...)

Mt 19,13-15

Akkor kisgyermekeket vittek oda hozzá, hogy tegye rájuk a kezét és imádkozzon, de a tanítványok elparancsolták őket. Jézus azonban azt mondta: ,,Hagyjátok a kisgyerekeket, ne akadályozzátok őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa.” Rájuk tette a kezét, és továbbment onnan.


Talán meglepő, hogy Isten az önmaga és az ember között létesítendő kapcsolat megnevezésére a szövetségkötés politikai-katonai fogalmát használja, ugyanakkor a szövetség tartalmának kifejtésekor egy szerelmes férfi szavait használja. Ennek az a magyarázata, hogy az ókorban a férfi és a nő nem volt egyenrangú, a szövetséges felek viszont igen, vagyis a szövetségkötéssel Isten magával egyenlő rangra emelte Izraelt – nem érdemei miatt, hanem kizárólag saját tetszése alapján, ahogy erre a gyermekekről szólva Jézus is utal a mai Evangéliumban –, társának, partnerének tekintette, de ezt túl is haladva kinyilatkoztatást adott iránta való szerelmes szeretetéről is.

Az egyik oldalon tehát ott van a mindenható Isten, aki az ókori és modern pogányság bálványisteneivel szemben féltékeny szerelemmel szereti népét – mert neki csak egyféle mennyországa van: örökkévaló szeretete, mely olthatatlan lángként égeti azt, aki nem szereti őt viszont –, a másik oldalon pedig ott a nép: együtt az Úrral egyesült életet élők és a hűtlenek, a bűnösök és a szentek. Ez az együttes pedig felettébb visszatetsző a világ szemében, mely nem tudja elfogadni Isten és az ember világának, az örökkévalónak a mulandóval, a változhatatlannak a változékonnyal való keveredését. De vajon mi hogyan szemléljük az Egyház misztériumát? Úgy tekintünk rá, mint Krisztus misztikus Testére, vagy egyoldalúan csak történelmi, jogi, szociológiai képződményként; törekszünk a Fővel való egységre, vagy megelégszünk azzal, hogy kritizáljuk a klérust és a hierarchiát?

Urunk Jézus, a mai Olvasmányon keresztül azt üzened nekünk, hogy szerelmes ragaszkodással szeretsz bennünket, és Egyházad viszontszeretetére vágyakozol. Add, kérünk, kegyelmesen, hogy igédet ne csak költői hasonlatként értelmezzük, hanem valóságát is átérezzük, valahányszor szentáldozáshoz járulunk, és a szent színek alatt az Általad kötött örök szövetség zálogát vesszük, s így már itt a földön egy életet élhessünk Veled.

2017. augusztus 18., péntek

Évközi 19. hét

Józs 24,1-13

Aztán Józsue egybegyűjtötte Izrael valamennyi törzsét Szíchembe, összehívatta a véneket, a fejedelmeket, a bírákat s az elöljárókat, s amikor azok odaálltak az Úr elé, így szólt a néphez: „Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: (...) Kihoztam atyátokat, Ábrahámot Mezopotámia határaiból, elvittem Kánaán földjére, megsokasítottam ivadékát és adtam neki Izsákot, Izsáknak pedig adtam Jákobot és Ézsaut. (...) Aztán elküldtem Mózest és Áront és megvertem Egyiptomot sok jellel és csodával. Majd kihoztalak titeket s atyáitokat Egyiptomból (...) Majd átjöttetek a Jordánon, s eljutottatok Jerikóhoz, és ennek a városnak az emberei (...) hadba szálltak ellenetek, de én a kezetekbe adtam őket. (...) Így adtam nektek földet, amelyért nem fáradtatok, s városokat, amelyeket nem építettetek, hogy bennük lakjatok, szőlőket s olajfákat, amelyeket nem ültettetek.

Mt 19,3-12

Akkor odamentek hozzá a farizeusok, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: „El szabad-e az embernek bocsátania a feleségét bármi okból?” Ő ezt felelte: „Nem olvastátok, hogy aki kezdettől fogva teremtett, férfinak és nőnek alkotta őket?” Aztán így folytatta: „Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.” Erre azt mondták neki: „Miért parancsolta hát Mózes, hogy válólevelet kell adni és úgy kell elbocsátani?” Azt válaszolta nekik: „Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznaság miatt – , és mást vesz el, házasságot tör.” Tanítványai erre azt mondták neki: „Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni.” Ő azt felelte nekik: „Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott.” (...)


Józsue nagy beszédének az a célja, hogy az egyiptomi fogságból megszabadult és az Ígéret földjére érkezett Izraelt végleges döntésre bírja az Úr mellett, aki mellettük döntött örök szeretetével. Az Úr Jézus pedig a mai evangéliumi részletben az apostolok elé tárja a házasság kezdetben lévő, vagyis Istentől rendelt igazi természetét: egy férfi és egy nő végleges elköteleződését egymás mellett Istenben, aki maga a princípium, tehát a kezdet és az alap.

Krisztus követőjének az életében elérkezik egy nap, amelyen határozott és végleges döntést kell hoznia az őt megszabadító Isten mellett, és egyben egy emberi közösség mellett is. Enélkül nincs Krisztus-követés, mert ő visszavonhatatlan, új és örök szövetséget kötött vérében az Atyával és velünk. A szüzesség fogadalmát letévő embernek is olyan mélységben kell elköteleződnie másokért, ami felbonthatatlan köteléket jelent köztük, az üdvösségük iránti felelősségvállalást. A kudarctól való félelem miatt egy életen át csupán készülni erre a döntésre nem Krisztus érzületére és életére vall. Hozzá elsősorban abban kell hasonlóvá lennünk, hogy felbonthatatlan szövetséggel kötődünk Istenhez és emberhez. Ez a felbonthatatlan szövetség nem azt jelenti, hogy további utunk zökkenőmentes lesz, és nem ér többé szenvedés. A szentségi házasság is keskeny út, mely olykor annyira összeszűkül, hogy azt hisszük, lehetetlen továbbmenni rajta. Ha azonban akkor is kitartunk egymás mellett, amikor „elfog a szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma” (Pilinszky), akkor megtapasztalhatjuk, hogy a szűk ösvény tágas bemenetellé lesz a kölcsönös szeretet mennyországába.

Urunk Jézus, tudjuk, hogy a magunk törékeny szeretetében nem bízhatunk feltétel nélkül, de a Tőled kapott szeretetben, mellyel összekötsz s megáldasz minket, igen. Tudjuk, hogy még ha válságokat élünk is át, Te nem hagysz el bennünket, hiszen nem pusztulást, hanem bőségesebb életet akarsz adni nekünk. Segíts, hogy a nehézségek idején őszinte hittel tudjunk visszatekinteni a múltban értünk véghezvitt csodáidra, s ebből erőt merítve újítsuk meg szövetségünket Veled és egymással.

2017. augusztus 17., csütörtök

Évközi 19. hét

Józs 3,7-10a.11.13-17

Azt mondta ekkor az Úr Józsuénak: „Ma kezdelek felemelni téged egész Izrael előtt, hogy megtudják, hogy úgy, ahogy Mózessel voltam, úgy leszek veled is. Parancsolj tehát a papoknak, akik a szövetség ládáját viszik, és mondd nekik: Ha a Jordán vizének széléhez értek, álljatok meg a Jordánban.” Azt mondta erre Józsue Izrael fiainak: „Gyertek ide, és halljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavát!” Majd így folytatta: „A következő dologból fogjátok megtudni, hogy az Úr, az élő Isten közöttetek van és elűzi színetek elől a kánaánit, a hetitát, a hivvitát, a perizitát, a girgasitát, a jebuzitát meg az amoritát: íme, az egész föld Urának szövetségládája bemegy előttetek a Jordánba, s amint a papok, akik az Úrnak, az egész föld Istenének ládáját viszik, talpukat a Jordán vizére teszik, a lefelé levő víz lefolyik és elfogy, a felülről jövő pedig egy tömegben megáll.” A nép tehát elindult sátraiból, hogy átkeljen a Jordánon, s a papok, akik a szövetség ládáját vitték, előtte mentek. Amint beléptek a Jordánba, és lábukat belemártották a víz szélébe – mivel aratás ideje volt, a Jordán teljesen betöltötte medrének partjait –, a felülről jövő víz egy helyen megállt és messze attól a várostól, amelyet Ádomnak neveznek, egészen Szártán helyéig, úgy feltornyosodott, hogy hegynek látszott, a lefelé levő víz pedig lefolyt a Puszta tengerébe (melyet most Holt-tengernek neveznek), míg egészen el nem fogyott. Erre a nép átment Jerikó felé: a papok, akik az Úr szövetségének ládáját vitték, száraz talajon, a Jordán közepén, felövezve álltak, s az egész nép száraz medren ment át.

Mt 18,21 – 19,1

Akkor Péter odament hozzá és azt mondta neki: „Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus azt felelte neki: „Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer. Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte az elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megadnia, az úr megparancsolta, hogy adják el őt és a feleségét, a gyerekeit, és mindent, amije csak van, és úgy fizessen. A szolga erre a földig hajolt, és leborulva kérte: „Légy türelemmel irántam, és mindent megadok neked.” Megesett a szíve az úrnak a szolgán, elbocsátotta hát őt, és még az adósságot is elengedte neki. Ez a szolga azonban, mihelyt kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki tartozott neki száz dénárral. Megragadta őt, fojtogatta és követelte: „Add meg, amivel tartozol.” A szolgatársa a földig hajolt, és kérlelte: „Légy türelemmel irántam, és megadom neked.” Az azonban nem engedett, hanem elvitte és börtönbe vetette őt, amíg megadja a tartozását. Amikor a szolga társai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszéltek uruknak mindent, ami történt. Akkor az úr magához hívta őt és azt mondta neki: „Te gonosz szolga! Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én is megkönyörültem rajtad?” És az úr haragjában átadta őt a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását. Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát a testvérének.” Történt, hogy amikor Jézus befejezte ezeket a szavakat, elhagyta Galileát, és Júdea határába ment a Jordánon túlra.


Mást jelent Krisztus követésében, a Lélek szerint való életben a Vörös-tengeren való átkelés, mely halált és feltámadást valósít meg, tehát az igazi élet kezdetét, és mást a Jordánon való átkelés, amely az Ígéret földje elfoglalásának kezdete. Az előző szakaszban Mózes vezetett, mely jelenti az Ószövetségben adott Tízparancsolat törvényét, a mostani szakaszban Józsue veszi át a vezetést, s ez már Krisztusra utal. Továbbra is érvényben van a Tízparancs, de már nem a bűnök elleni harc a lényeg. Itt már honfoglalásról van szó: vagyis a szeretet krisztusi méreteinek és tisztaságának elsajátításáról. (Persze a Tízparancs megtartásának is a szeretet a lényege, de mi – félreértelmezve Szent Ágoston mondását: „Szeress, és tégy, amit akarsz!” – hajlamosak vagyunk a szeretet nevében megfeledkezni Isten törvényéről. Márpedig nincs alapja, hogy a szeretetre hivatkozzunk, amíg lépten-nyomon vétkezünk az Úr parancsai ellen. Az Úr mondja: „Ne ölj!” – mert aki öl, akármilyen módon és akármilyen ideológiával, annak semmi köze sincs a szeretethez; „Ne paráználkodj!” – mert aki paráználkodik, annak minden érzése ellenére, milliók egyetértő bólogatása ellenére sincs semmi köze a szeretethez; „Ne hazudj!” – mert aki meghamisítja az igazságot, annak sincs köze a szeretethez.)

Csak az a lélek kelt át a Jordánon, akit már nem a halálos vétkek elleni küzdelem jellemez, hanem a szeretet gyakorlása minden helyzetben és minden pillanatban; aki Jézustól tanul szeretni, és rajta keresztül az Atyától, mint a mai Evangéliumban Péter, aki megtanulja, hogy a megbocsátásban olyan mértékkel kell mérnünk testvéreinknek, ahogyan nekünk mért az Atya: túlcsorduló mértékkel, végtelen bőséggel.

Urunk Jézus, taníts minket Szentlelkeddel a Te szereteted szerint élni. Add kegyelmedet, hogy soha ne felejtkezzünk el a szövetség ládájáról, a tabernákulum édességes misztériumáról, melyben értünk vagy jelen a világ végezetéig, s Veled átkelve a Jordánon eljussunk az Ígéret földjére, a mennyei örök boldogságba.

2017. augusztus 16., szerda

Évközi 19. hét

MTörv 34,1-12

Felment erre Mózes Moáb síkjáról a Nébó hegyére, a Fászga tetejére, amely Jerikóval szemben van és az Úr megmutatta neki az egész országot: Gileádot egészen Dánig, az egész Naftalit, Efraim és Manassze földjét, Júda földjét a mögötte levő tengerig, a Délvidéket és Jerikónak, a pálmafák városának terjedelmes rónaságát egészen Coárig. Majd azt mondta neki az Úr: „Ez az a föld, amely felől megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, mondván: Utódaidnak adom. Szemeddel ím láttad, de nem mehetsz át oda.” Aztán meghalt ott, Moáb földjén Mózes, az Úr szolgája, az Úr parancsára és az Úr eltemette őt Moáb földjének völgyében, Fogorral szemben, de senki sem ismeri a sírját mind a mai napig. Százhúsz esztendős volt Mózes, amikor meghalt; szeme nem volt homályos és fogai nem mozogtak. (...)

Mt 18,15-20

Ha a testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két társat, mert minden dolgot két vagy három tanú szavával kell igazolni. Ha rájuk sem akar hallgatni, mondd meg az egyháznak. Ha pedig az egyházra sem akar hallgatni, legyen számodra olyan, mint a pogány és a vámszedő. Bizony, mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: ha ketten egyetértenek közületek a földön bármely dologban, mindent, amit csak kérnek, megkapnak Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”


Mózes százhúsz évet élt a földön, méghozzá mindvégig erőben-egészségben. Halálában, bármilyen szép és méltóságteljes volt is, mégis ott volt egy csepp keserűség, hiszen látta élete célját, a tejjel-mézzel folyó Kánaánt, de nem léphetett be földjére, mert Isten műveiről földiesen gondolkodott.

Nem elég egyszer megpillantani Isten csodás művét, hanem szüntelenül kell szemlélni, és merni is kell ráhagyatkozni a mindennapok egyformaságában. S mindezt nem elszigetelten, csak a magunk gondjával törődve kell tenni, hanem szívünkkel a másik emberhez fordulva, és vele együtt Istenhez. Még ha egyedül, magányosan élünk is, nem szabad bezárkóznunk, hanem közösségre kell lépnünk másokkal az imádságban, ahogy Jézus mondja a mai Evangéliumban. A legjobb előkészület az új ígéret földjére való bevonulásra ez a közösség, amely a közös imádságban, Isten országának együttes szemlélésében, az Úr jelenlétében való szüntelen megmaradásban valósul meg. Ez azután elvezet arra a teljes életre, amely nem zárul le a testi halállal, hanem túlnyúlik rajta, s átvezet abba az országba, amely boldogító közösség az Istennel és az ő szentjeivel, s amelyhez képest a százhúsz esztendő csak egy röpke pillanat, mert az az élet el nem múlik soha.

Urunk Jézus, taníts meg bennünket, hogy életünkről, annak lényegéről és igazi céljáról, a boldog örök életről ne földiesen, hanem a Te tetszésed szerint gondolkodjunk. Segíts, hogy ne azzal törődjünk, hogy éppen hol tartunk az úton: messze vagyunk-e még a céltól, vagy már ott állunk az Ígéret földjének kapujában, hanem Rád figyeljünk, és csodás tetteid emlékezetéből s a boldog megérkezés ígéretéből nap mint nap erőt merítve a nehézségek idején is hűségesen kitartsunk Melletted.

2017. augusztus 15., kedd

Szűz Mária mennybevétele - Nagyboldogasszony

Jel 11,19a

(...) Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony, akinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, és a fején tizenkét csillagból álló korona. Mivel áldott állapotban volt, vajúdva, a szüléstől gyötrődve kiáltozott. (...) A sárkány a vajúdó asszony elé állt, hogy amint megszül, elnyelje fiát. Az fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel fogja kormányozni az összes nemzetet. De elragadták a fiát, és Isten trónjához vitték. Az asszony pedig a pusztaságba menekült, ahol Istentől elkészített helye volt, hogy ott táplálják őt ezerkétszázhatvan napig. (...)

1Kor 15,20-26

Krisztus azonban feltámadt halottaiból, mint az elszenderültek zsengéje. Mert amint egy ember által lett a halál, úgy egy ember által lett a halottak feltámadása is. Amint ugyanis Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan életre fognak kelni. Mindenki a maga rendje szerint: elsőként Krisztus; azután azok, akik Krisztuséi, az ő eljövetelekor. (...)

Lk 1,39-56

Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.” Mária erre így szólt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben...” (...)


Szent Lukács a mai Evangéliumban azokkal a képekkel és szavakkal írja le Mária látogatását Erzsébetnél, mint amelyeket az Ószövetségben a frigyláda Jeruzsálembe való felvitelének leírásában olvashatunk. Ahogy Dávid liturgikus táncot járt örömében a frigyláda előtt, úgy az eredeti görög szöveg szerint a magzat Keresztelő Szent János is liturgikus szent táncot járt az élő frigyláda, a Szent Szűz előtt, akiben Isten dicsősége, Jézus volt jelen. Mária is körülbelül három hónapig maradt ott Zakariás házában, mint egykor a frigyláda Obedeus házában – és mindkét ház áldásban részesült. A Szent Szűznek a lorettói litániában szereplő megszólítása – „Frigynek szent szekrénye” – tehát nem csupán szép költői kép, hanem mélységes bibliai igazságot hordozó kijelentés: az új és örök szövetség Isten és ember között maga Jézus, aki valóságos Isten és valóságos ember, a szövetség ládája viszont a Szent Szűz testestül-lelkestül, mert ő előbb hitébe, majd testébe fogadta az új és örök szövetséget, a megtestesült örök Igét, a második isteni személyt.

Amilyen szorosan összetartozik a szövetség ládája és a benne lévő isteni dicsőség, olyan szorosan összetartozik Szűz Mária ma ünnepelt megdicsőülése Jézus Krisztus megdicsőülésével – ezért bár Szent Pál nem említi külön a Szűzanyát, amikor a feltámadás sorrendjéről beszél, hiszen ő csak a kezdetre és a végre összpontosít, Szűz Mária megdicsőülésének hittitka szervesen hozzátartozik a hitletéteményhez. Isten pedig azért nyilatkoztat ki nekünk egy-egy hittitkot, hogy az üdvösségünkre legyen. Ezért is fontos, hogy szemléljük ezt a misztériumot, úgy is, mint saját örök jövőnk zálogát.

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked a mai ünnepet, mely Édesanyád, a Boldogságos Szent Szűz megdicsőülésének és a mi test szerinti megdicsőülésünknek is ünnepe. Add kegyelmedet, hogy bármi történjék is velünk, bármilyen keserű legyen is az életünk, Szűz Mária anyai közbenjárására a ma ünnepelt hittitok, a megnyílt ég s benne a szövetség szekrényének és a napba öltözött Asszonynak látomása ott éljen a szívünkben, megerősítve minket a holtak feltámadásának várásában és az örök dicsőség reményében.

2017. augusztus 14., hétfő

Évközi 19. hét

MTörv 10,12-22

Nos tehát, Izrael, mi mást kíván az Úr, a te Istened tőled, mint azt, hogy féld az Urat, a te Istenedet, az ő útjain járj, szeresd őt és szolgálj az Úrnak, a te Istenednek teljes szívedből és teljes lelkedből, s tartsd meg az Úr parancsait és szertartásait, amelyeket ma parancsolok neked, hogy jó dolgod legyen. Íme, az Úré, a te Istenedé az ég s az ég ege, a föld s mindaz, ami rajta van, mégis a ti atyáitokhoz ragaszkodott az Úr, s őket szerette s az ő utódaikat, vagyis titeket választott ki minden nép közül, miként ez ma nyilvánvaló. (...) Az Urat, a te Istenedet féljed, csak őneki szolgálj, őhozzá ragaszkodj, s az ő nevére esküdj. Ő a te dicsőséged és a te Istened, ő művelte veled azokat a nagy és félelmetes dolgokat, amelyeket tulajdon szemed látott. Hetven lélekkel mentek le atyáid Egyiptomba, s íme, most úgy megsokasított téged az Úr, a te Istened, mint az ég csillagait.

Mt 17,22-27

Amikor Galileában összegyűltek, Jézus azt mondta nekik: ,,Az Emberfiát át fogják adni az emberek kezébe, megölik őt, de harmadnapon föl fog támadni.” Erre nagyon elszomorodtak. Amikor Kafarnaumba érkeztek, odamentek Péterhez azok, akik a két drachmát szedik, és azt mondták neki: ,,A ti Mesteretek nem fizeti meg a két drachmát?” Azt felelte: ,,De igen!” Mire hazaért, Jézus megelőzte őt és azt mondta neki: ,,Mit gondolsz, Simon, a föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót: a fiaiktól, vagy az idegenektől?” Ő azt felelte: ,,Az idegenektől.” Jézus erre így szólt: ,,Akkor tehát a fiak mentesek. De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, vesd ki a horgot, és fogd ki az elsőként kapó halat. Nyisd ki a száját, s találni fogsz benne egy sztatért. Fogd azt, és add oda nekik értem és érted.”


Jézus benső világát szüntelenül az Atya akaratának tölti be. Ez foglalkoztatja akkor is, amikor szembesülnie kell erőszakos halálának félelmetes és egyre elkerülhetetlenebbé váló fenyegetésével. A módokat és időpontokat Jézus emberként most még nem tudja, de azzal kíván azonosulni, amit Atyja akar, s nem azzal, amit az emberek akarnak, mert abban, ami vele történni fog, van, ami elfogadhatatlan és bűn, illetve van, ami elfogadható és a bűn feletti győzelem. Tudja, hogy az Atya nem akarja őt megölni, ugyanakkor azt is látja, hogy ha másképp nem megy, az ártatlanul elszenvedett kínhalál által kell kinyilatkoztatnia Isten irgalmas szeretetét. Az eredetiben így olvassuk: „Az Emberfia az emberek kezére adatik”, ahol a szenvedő igealak Isten cselekvésére utal, mert Jézus kivégzésének szégyenletes bűne mögött is ott az Atya, aki nyilván nem kegyetlenkedésre, meggyötörtetésre, hanem szeretetének mindenáron való kinyilatkoztatására, az új és örök szövetség megkötésére adja át Fiát, s nem hagyja, hogy végleg kudarcot valljon.

Jézust benső világának ebből a hatalmas örvényléséből környezete megpróbálja lerántani a külvilág kisszerűségébe, amikor a kafarnaumi adószedők számon kérik Péteren, hogy mestere miért nem fizet templomadót. Jézus azonban nem hagyja kizökkenteni magát az Atyával való kapcsolatából, melyből élete minden pillanatban forrásozik. Az adófizetés kérdését is ebben a kapcsolatban értelmezi, ugyanakkor meglepő figyelmességgel és tapintattal, Pétert megelőzve gondoskodik arról, hogy ne okozzon botránkozást, és ne hozza kellemetlen helyzetbe tanítványát.

Urunk Jézus, a keresztség által mi is fiak vagyunk, az Atya kedves gyermekei. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy mi is azzal a lelkülettel, azzal a belső szabadsággal éljük mindennapi életünket, amely Isten fiaihoz illik, mert bár vannak kötelezettségeink ezen a földön, nem vagyunk lekötelezve a testnek, hiszen tudjuk, hogy elmúlik ez a világ, és dicsőségesen eljön Isten országa.

2017. augusztus 13., vasárnap

Évközi 19. vasárnap

1Kir 19,9a.11-13a

Amikor odaért, megszállt a barlangban. Ekkor íme, az Úr szózatot intézett hozzá, e szavakkal: (…) ,,Jöjj ki, s állj a hegyre az Úr elé,” s íme, ott elvonul az Úr, s az Úr előtt nagy és erős szélvész, amely hegyeket forgat fel és sziklákat zúz össze, s a szélvészben nincs az Úr – s a szélvész után földrengés, s a földrengésben nincs az Úr – s a földrengés után tűz, s a tűzben nincs az Úr – s a tűz után enyhe szellő susogása. Amikor ezt Illés meghallotta, palástjával eltakarta arcát, s kiment, s kiállt a barlang ajtajába. (…)

Róm 9,1-5

Igazat mondok Krisztusban, nem hazudom, a lelkiismeretem mellettem tesz tanúságot a Szentlélekben, hogy nagy a szomorúságom és szívemnek fájdalma szüntelen. Hiszen azt kívánnám, hogy magam legyek átkozottként távol Krisztustól testvéreimért, test szerint való rokonaimért, az izraelitákért, akiké a gyermekké fogadás, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek. Övék az atyák, és test szerint Krisztus is közülük való, aki mindenek fölött álló, örökké áldott Isten. Ámen.

Mt 14,22-33

(…) Amikor a tanítványok meglátták őt, amint a tengeren jár, megrettentek és azt mondták: ,,Kísértet!”, és félelmükben kiáltozni kezdtek. Jézus azonban mindjárt szólt nekik: ,,Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Péter így válaszolt neki: ,,Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen.” Ő azt mondta: ,,Gyere!” Péter kiszállt a bárkából, elindult a vízen és Jézushoz ment. Mikor azonban látta az erős szelet, megijedt, merülni kezdett, és felkiáltott: ,,Uram! Ments meg engem!” Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt és azt mondta neki: ,,Te kishitű! Miért kételkedtél?” Amikor beszálltak a bárkába, elállt a szél. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és azt mondták: ,,Valóban Isten Fia vagy!”


Amilyen vészjósló a vihar előtti csend, olyan titokzatos a vihar utáni. Olyan könnyű, szinte súlytalan, hogy alig lehet észrevenni benne Isten jelenlétét. Nem is nagyon sikerülhet másnak, mint aki maga is átélte azt az egzisztenciális fenyegetettséget, amikor már-már összecsaptak feje felett a hullámok. Mindennek a végén, a hirtelen beálló csendben még őt is megkísérheti a gondolat, hogy hátha csak érzékcsalódás volt az egész, s feledve – vagy inkább szégyellve? – előbbi kiszolgáltatottságát, elmulasztja, hogy figyeljen Istenre, akihez a viharban önkéntelenül is kiáltott, s aki most a csöndbe öltözve válaszol, hogy meghitt közelségébe vonjon. Pedig Ura ő a természet vad erőinek is, az ő követei a szelek, és szolgái az égető tüzek, de annyira hatalmas, hogy az elemek tombolása sem tudja méltón kifejezni az ő végtelen hatalmát, ezért inkább azt választja jelenléte hordozására, ami a természetben a legkevésbé sem félelmetes.

Az ember tud vihart kelteni, lecsillapítani azonban nem tudja. Ki tudja engedni a palackból a szellemet, de visszazárni nem tudja. Fel tudja korbácsolni az indulatokat és szenvedélyeket, de azután elveszti uralmát felettük. Ahol a vihar elül, ahol megnyugszanak a kedélyek, ahol helyreáll a béke, mindenütt az Isten van jelen. Ilyenkor kellene hódolva leborulni előtte, aki uralkodik a természet erői felett.

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked életünk Hóreb hegyi és galileai-tengeri tapasztalatait. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy miután ott visszhangzik bensőnkben bátorító szavad: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”, még inkább felismerjük jelenlétedet az enyhe szellő suttogásában, s még jobban bízzunk Benned a szélvész és a vihar tombolása idején. Növeld bennünk a hitet, hogy szavadra bátran kilépjünk a vízre, mert sem az ellenszél, sem a toronymagas hullámok nem tartóztathatják fel azt, aki hívásodra Hozzád akar menni.