2017. június 12., hétfő

Évközi 10. hét

2Kor 1,1-7

Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, és Timóteus testvér, Isten korintusi egyházának, valamint az összes szenteknek, akik egész Achájában vannak. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Áldott legyen Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden szorongattatásunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik bármiféle szorongattatásban vannak, azzal a vigasztalással, amellyel Isten minket is megvigasztal. Mert amint bőven van részünk Krisztus szenvedéseiben, úgy bőven van részünk Krisztus által a vigasztalásban is. Ha szorongatást szenvedünk, az a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha pedig vigasztalásban van részünk, az is a ti megvigasztalásotokért van, amely erőt ad ugyanazoknak a szenvedéseknek az elviselésére, amelyeket mi is elszenvedünk. Szilárd a reménységünk titeket illetően, mert tudjuk, hogy amint társaink vagytok a szenvedésekben, úgy társaink lesztek a vigasztalásban is.

Mt 5,1-12

A tömeget látva fölment a hegyre. Leült, a tanítványai odajöttek hozzá, ő pedig szólásra nyitva ajkát így tanította őket: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők majd jóllaknak. Boldogok az irgalmasok, mert ők majd irgalomra találnak. Boldogok a szívükben tiszták, mert ők látni fogják Istent. Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok nagy a mennyekben; így üldözték ugyanis a prófétákat is, akik előttetek voltak.”


Ne gondoljuk, hogy a földi siralomvölgy képének csak a középkor mára túlhaladott világnézetében volt helye, a modern kereszténységhez már nem illik. Éppen ma, a fogyasztást bálványozó, élvhajhász és a természetet gátlástalanul kizsákmányoló korunkban kell komolyan rádöbbennünk arra, hogy minden csak hiábavalóság, ami után oly sokan törik magukat. A gyakorlati materializmus és a szellemi kotyvalékok fertőjében tocsogva van csak okunk igazán elszomorodni, hogy hová is süllyedtünk. Jó elhatározásaink kudarca, bűneink elleni küzdelmünk hiábavalósága, kisebb és nagyobb hűtlenségeink ugyancsak bőven adnak okot a szomorúságra. Mintha Krisztus el sem jött volna, és meg sem váltott volna bennünket.

Bizony, meg kell tapasztalnunk a szomorúságot, meg kell ízlelnünk önmagunk s a világ hiábavalóságát, hogy az isteni vigasztalás elérjen minket. El kell jutnunk addig a pontig, amikor már emberileg végképp reménytelennek látszik minden, s akkor hirtelen átfordul az egész, s megízleljük azt a vigasztalást, amely minden szomorúságot legyőz bennünk. Egy bizonyosfajta, istenes szomorúság nélkül nem is képzelhető el hiteles keresztény élet, mert csak belőle fakadhat őszinte, isteni öröm.

Urunk, Jézus Krisztus, Te sohasem ígérted, hogy követőid arcáról nem hervad le a mosoly, hogy gondtalan lesz az életünk és nem lesz okunk szomorkodásra, hanem azt mondtad, hogy „boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek”. Ne engedd, hogy e világ hiábavalósága láttán eltakarjuk szemünket, ne hagyd, hogy önmagunk és a világ sötétsége elől menekülve keserűségünket különféle édességekkel, pótszerekkel érzéstelenítsük, hanem taníts meg sírni azzal a sírással, mely a vigasztalás forrását nyitja meg szívünkben. Add, hogy csak Tőled várjunk vigasztalást, s ezáltal mi magunk is megvigasztalhassunk másokat, nem elkenve az igazságot, csak hogy fájdalmat ne okozzunk, hanem a világ fájdalmas hiábavalóságát feltárva, a krisztusi örömhír minden szomorúságot gyökerében orvosló vigasztalását nyújtva testvéreinknek.