2017. június 13., kedd

Évközi 10. hét

2Kor 1,18-22

Isten hűségére mondom, hogy beszédünkben, amelyet hozzátok intéztünk, nincs: ,,igen” is meg ,,nem” is. Mert Isten Fia, Jézus Krisztus, akit köztetek hirdettünk, én, Szilvánusz és Timóteus, nem volt ,,igen” is meg ,,nem” is, hanem az ,,igen” valósult meg benne. Mert ahány ígérete csak van Istennek, mind ,,igen” lett őbenne. Ezért az ,,ámen” is általa hangzik fel tőlünk Isten dicsőségére. Aki pedig megerősít minket veletek együtt Krisztusban, és aki felkent minket, az Isten, és ő az, aki pecsétjével megjelölt minket, s a Lélek zálogát adta szívünkbe.

Mt 5,13-16

Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízetlenné válik, mivel sózzák meg? Semmire sem jó többé, mint hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.


Nem a magunk ízével kell megízesíteni, nem a magunk világosságával kell bevilágítani a világot. Krisztus fénye ragyogja be azt, és az ő örömhírének íze ad ízt neki, s nekünk ezt az ízt és ezt a világosságot kell hordoznunk. Hogyan? Úgy, hogy testestül-lelkestül „igen”-né leszünk Krisztus számára, ahogyan ő „Igen”-né lett az Atya számára, kétszeresen is: az Atya „Igen”-je a világra és benne ránk, emberekre, akiket őbenne és az ő képére teremtett, s az emberiség „igen”-je Isten akaratára, örök tervére. Amikor Jézus a föld sójának s a világ világosságának nevezett bennünket, ezzel azt a küldetést bízta ránk, hogy mi képviseljük a világban az Atya benne kimondott „igen”-jét.

És itt nem az adottságaink, képességeink, előképzettségünk a fontos. Akárcsak az Amennel, itt is Isten cselekvésére mondunk igent. Átengedjük neki az irányítást, és hagyjuk, hogy általunk ő cselekedjék. Ez azonban korántsem úgy működik, mint mikor egy bábut dróton rángatnak, vagy mint mikor a repülőgép vezetője a robotpilótára bízza a vezérlést. Épp ellenkezőleg: paradox módon szabadságunk teljesedik ki abban, hogy Isten akaratára igent mondunk. Személyes akaratunk nem foszlik szét, amikor az isteni akarattal együttműködik, hanem magasabb fokra emelkedik. Sőt az is nyilvánvaló lesz, hogy szabadságunk éppenséggel akkor volt korlátozott, míg látszólag teljesen szabadon a magunk akarata szerint cselekedtünk – valójában ugyanis önmagunk függetlenségének illúziója tartott fogva.

Urunk Jézus, add kegyelmedet, hogy mi is „igen”-né váljunk, igent mondva a nekünk szóló hívásra, igent mondva a nekünk adott küldetésre, akárcsak a Boldogságos Szűz. Ne engedd, hogy a külső körülmények vagy belső korlátaink megakadályozzák, hogy teljes akarattal igent mondjunk mennyei Atyád szent akaratára, s így létezésünk a lehető legmagasabb szabadsági fokra emelkedjék, amely mellett eltörpül minden emberi önmegvalósítás. Segíts, hogy egyre inkább „igen”-né válva egyre inkább önmagunkká is váljunk, s így valóban ízt és világosságot tudjunk adni a világnak.