2017. június 5., hétfő

Évközi 9. hét

Tób 1,3; 2,1a-8

Én, Tóbit az igaz úton jártam és jótetteket vittem végbe életem minden napján, sok alamizsnát adtam testvéreimnek és azoknak az embereknek, akik velem kerültek fogságba Asszíria országába, Ninivébe. Asszarhaddon idejében visszatértem házamba, és visszakaptam feleségemet, Annát és fiamat, Tóbiást. Ünnepünkkor, pünkösdkor, amely a Hetek szent ünnepe, jó ebéd volt, leültem enni. (...) Tóbiás elment, hogy a testvéreink között keressen egy szegényt, de visszatért és így szólt: „Apám!” Ezt mondtam neki: „Mi van, fiam?” Ő ezt válaszolta: „Valakit meggyilkoltak a mieink közül, odavetették a piactérre, s ott fekszik még; megfojtották.” Fölkeltem, otthagytam az ebédet még mielőtt hozzányúltam volna, elhoztam az embert a térről egy házba, és vártam a napnyugtát, hogy eltemethessem. (...) Napnyugta után elmentem, megástam a sírt, és eltemettem. Szomszédaim kicsúfoltak és ezt mondták: „Ez az ember már megint nem fél. Ilyen dolog miatt már halálra keresték és megmenekült, s íme, már újra halottakat temet.”

Mk 12,1-12

(...) „Egy ember szőlőt ültetett, bekerítette sövénnyel, présgödröt ásott és őrtornyot épített. Aztán kiadta azt bérlőknek, és idegen földre utazott. Amikor elérkezett az ideje, elküldött egy szolgát a bérlőkhöz, hogy hozzon tőlük a szőlő terméséből. Azok megragadták őt, megverték, és üres kézzel bocsátották el. Erre másik szolgát küldött hozzájuk; ennek még a fejét is betörték és gyalázattal illették. Majd ismét másikat küldött, de azt is megölték, azután még másokat is. Ezek közül némelyeket megvertek, a többieket pedig megölték. Volt neki egy igen kedves fia, utoljára azt küldte el hozzájuk. Azt gondolta ugyanis: »A fiamat tiszteletben fogják tartani.« A bérlők azonban így szóltak egymáshoz: »Itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az örökség!« Megragadták, megölték és kidobták a szőlőn kívülre. Mit fog ezután tenni a szőlő ura? Eljön, megöli a bérlőket, a szőlőt pedig másoknak adja. Vagy nem olvastátok az Írást: »A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; az Úr tette azzá, és csodálatos ez a mi szemünkben«?” (...)


A halott eltemetésének kötelessége isteni parancs volt nemcsak az Ószövetségben, de más vallásokban, kultúrákban is, elég, ha csak Antigonéra gondolunk, aki az isteni törvény elsőbbségére hivatkozva szembeszegült a király rendeletével, eltemette halott testvérét, s tettéért életével fizetett. De magát az Úr Jézust is foglalkoztatta, hogy halála után milyen sors vár testére. A mai Evangéliumban szereplő példabeszédében számot vet azzal a lehetőséggel, hogy Izraelből kitaszítva kell meghalnia, s holttestét talán temetetlenül is hagyják. Erre utalnak Máriáról mondott szavai is Betániában, amikor az asszony illatos olajjal kente meg a lábát: „a temetésemre teszi”.

Könnyű jónak lenni, ha elfogadnak és szeretnek. Könnyű látványos tetteket véghezvinni, ha dicséret, kitüntetés jár érte. Könnyű a roskadásig megrakott asztalról néhány falatot a nélkülözőnek vetni. Tóbit példája azonban – akit egyszer már halálra kerestek amiatt, hogy meggyilkolt honfitársainak megadta a végtisztességet, szomszédai ki is csúfolják oktalan vakmerőségéért – arra tanít, hogy mindhalálig kell tenni a jót, akár életünk kockáztatásával is. Lehet, hogy következetességünk, hűségünk azokra is hatni fog, akik azelőtt kinevettek vagy gyanúsan méregettek, s felülvizsgálva korábbi álláspontjukat ők is társainkká szegődnek. Az is előfordulhat azonban, hogy jóságunk csak felingerli a gonoszság hatalmát, s megaláztatást, üldöztetést, halált kell szenvednünk tőle. Mindegy, nekünk tovább kell tennünk a jót.

Urunk Jézus, adj szívünkbe bátorságot, hogy amikor az isteni törvényről van szó, merjünk kilépni a haszonelvűség és pragmatizmus világából, s tovább tegyük a jót akkor is, ha a praktikus ész egész sor indokot tud felhozni, hogy ez most miért nem időszerű. Segíts, hogy ne ijedjünk meg a környezetünkben élők véleményétől, sőt a kilátásba helyezett büntetéstől sem, hanem állhatatosságban őrizzük meg lelkünket, egészen Rád bízva magunkat, akiről az Írás mondja: „A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett.”