2017. június 6., kedd

Évközi 9. hét

Tób 2,9-14

Ezen az éjjelen megfürödtem a temetés után, kimentem az udvaromba és elaludtam a fal mellett, s arcomat nem takartam be a meleg miatt. Nem tudtam, hogy verebek vannak fölöttem a falon, s ezek meleg trágyája hullott a szemembe, s fehér foltok keletkeztek rajta. Orvoshoz kellett fordulnom, hogy gyógyíttassam magam. De minél több kenőcsöt használtam el, annál inkább romlott a látásom a foltok miatt, végül teljesen megvakultam. Négy évig nem láttam és testvéreim sajnálkoztak rajtam. Ahikár két éven át gondoskodott rólam mielőtt Elimaiszba ment. Ekkor Anna, a feleségem bérért munkát vállalt, gyapjút font. A megrendelőnek adta, s az pénzt adott érte. Disztrosz hónap hetedikén elkészült egy darabbal, és átadta a megrendelőknek, akik kifizették neki az egész bért, és ráadásul egy kecskegidát adtak neki. Amikor közelembe ért a kecske, mekegni kezdett. Hívtam feleségemet és megkérdeztem: „Honnan van ez a kecskegida? Csak nem lopott jószág? Add vissza gazdáinak, nekünk nem szabad lopott jószágot megenni.” Ő ezt válaszolta nekem: „Ajándékba kaptam a béremen felül.” Én azonban nem hittem neki, és azt mondtam, hogy adja vissza gazdáinak, s egészen kivörösödtem miatta. Ő így felelt nekem: „Hol vannak alamizsnáid? Hol vannak jócselekedeteid? Íme, látszik rajtad mindez.”

Mk 12,13-17

Később odaküldtek hozzá a farizeusok és Heródes-pártiak közül néhányat, hogy megfogják őt beszédében. Akik odajöttek, azt mondták neki: „Mester! Tudjuk, hogy igaz vagy, és nem nézed az emberek személyét, hanem az Isten útját igazságban tanítod. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk vagy ne fizessünk?” Ő azonban tisztában volt képmutatásukkal, ezért azt mondta nekik: „Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam!” Azok hoztak egyet. Ekkor megkérdezte tőlük: „Kié ez a kép és a felirat?” Azt felelték neki: „A császáré.” Erre Jézus azt mondta nekik: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” És csodálkoztak rajta.


Jézus válaszának – mely szállóigévé válva sajnos leginkább különféle megalkuvások igazolására lett használatos – sekélyes értelmezése lenne, ha csak annyit olvasnánk ki belőle, hogy ne keverjük össze a politikát a vallással, vagy hogy ha földi és égi hatalomnak egyaránt megadjuk, ami jár neki, békében és jó lelkiismerettel élhetünk. Jézus a politikai provokációra is úgy felel, hogy Istenre irányítja a figyelmet, és kijelentése – arcul csapva a római vallást – mindenekelőtt azt juttatja kifejezésre, hogy a császár nem isten.

Nem kötelességeink két egyenlő részre történő osztásáról van tehát itt szó, hiszen ha az adópénz a császárt illeti, mert az ő képe van rajta, akkor mi magunk Isten tulajdona vagyunk, mert az ő képét viseljük. A császárnak, a földi hatalomnak tehát joga van mindahhoz, ami őt illeti, de semmihez sincs joga, ami nem őt illeti: önmagunkkal csakis Istennek tartozunk, senki és semmi másnak. Vagyis minden evilági teendőnket át kell hatnia Istenhez tartozásunk tudatának, s bármit is teszünk, csak a neki való teljes önátadáson belül szabad tennünk. Aki elsősorban arra törekszik, hogy Istennek megadja, ami az övé, az evilági kötelességét is pontosan tudni fogja, és sem a jólét, sem a szükség, sem a megtiszteltetés, sem a megaláztatás, sem az egészség, sem a szenvedés nem fogja eltéríteni a helyes útról. Milyen egyszerű ez, s mi mégis hogy elbonyolítjuk! 

Urunk, Jézus Krisztus, segíts kegyelmeddel, hogy mindenekfölött arra törekedjünk, hogy amivel Istennek tartozunk, azt maradéktalanul megadjuk neki, semmit vissza nem tartva, semmit vissza nem véve, vissza nem lopva. Add meg nekünk a bölcsesség és az erősség Lelkét, hogy amikor úgy érezzük, összeütközésbe kerül bennünk az, amivel a császárnak és amivel az Istennek tartozunk, ne legyünk megalkuvók, hanem szent vértanúid és hitvallóid példája nyomán felismerjük, hogy mit kell tennünk, s abban mindvégig hűségesen ki is tartsunk.