2017. június 9., péntek

Évközi 9. hét

Tób 11,5-17

Anna csak ült és kémlelte fia útját. Egyszer csak megpillantotta őt, amint közeledett és ezt mondta apjának: ,,Nézd, jön a fiad, meg az a férfi, aki elment vele.” Ráfael így szólt Tóbiáshoz, mielőtt apjához ért volna: ,,Tudom, hogy apád szeme megnyílik. Kend a hal epéjét szemére. Az orvosság majd bántja a szemet és leválasztja a fehér foltokat a szeméről és apád meglátja a világosságot.” Anna eléje szaladt, nyakába borult és így szólt hozzá: ,,Újra látlak fiam, most már meghalhatok.” És könnyekre fakadt. Tóbit is fölkelt, megbotlottak lábai, de kiment a bejárat ajtajáig. Tóbiás eléje szaladt, kezében vitte a hal epéjét, ráfújta apja szemére, átkarolta őt és így szólt hozzá: ,,Légy erős lelkű, apám!” Majd megkente szemét orvossággal és az hatott. Majd mindkét kezével kivette a hártyát a szeme sarkából. Ekkor Tóbit nyakába borult, sírni kezdett, és így szólt: ,,Látlak, fiam, szemem fénye!” Majd könnyekre fakadt és ezt mondta: ,,Áldott legyen az Isten és legyen áldott az ő nagy neve, és áldottak az ő szent angyalai örökkön-örökké. Ő fenyített meg, és íme, látom fiamat, Tóbiást.” Tóbit és felesége Anna bement a házba örvendezve és Istent magasztalva egész szívvel mindazért, ami vele történt. Tóbiás elbeszélte apjának, hogy az Úr Isten sikeressé tette útját, meghozta a pénzt, feleségül vette Sárát, Ráguel leányát. Íme, jön és közeledik Ninive kapujához. Tóbit és Anna megörültek, és kimentek menyük elé Ninive kapujához. Ninive lakói látták Tóbitot, amint segítség nélkül jár-kel, s csodálkoztak. Tóbit elbeszélte nekik fennhangon dicsérve Istent, milyen könyörületes volt iránta Isten és megnyitotta szemét. Amikor Tóbit közel ért Sárához, fiának Tóbiásnak a feleségéhez, áldást mondott rá ezekkel a szavakkal: ,,Isten hozott, leányom! Legyen áldott a te Istened, aki hozzánk vezetett téged, leányom! Lépj be a te otthonodba egészségben, áldással és örömmel, jöjj, leányom!” Ezen a napon nagy örömünnep volt a Ninivében élő minden zsidó számára.

Mk 12,35-37

Jézus, amikor a templomban tanított, megkérdezte: ,,Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus Dávid Fia? Hiszen maga Dávid mondja a Szentlélek által: „,Így szól az Úr az én Uramhoz: Jobbom felől foglalj helyet, míg lábaid alá vetem ellenségeidet.” Ha maga Dávid Urának nevezi őt, akkor hogyan lehet a fia?” S a hatalmas tömeg szívesen hallgatta őt.


Tóbiás hazaérkezésének jelenetét át- meg átszövik az újszövetségi utalások, finom párhuzamok. Tóbiás és édesanyjának találkozása a tékozló fiú hazatérését juttatja eszünkbe, akit atyja szintén már messziről meglátott és eléje sietett. Igaz, itt nem az atyai házat könnyelműen elhagyó fiúról van szó, azonban rá is igaz, hogy elveszett, de megkerült, meghalt, és feltámadt, hiszen szülei már halottnak vélték, sőt anyja el is siratta. Amikor Anna a viszontlátás örömétől sírva fakad, és fia nyakába borul, szavai azokat a szavakat előlegzik, melyeket az agg Simeon mondott, mikor a kisded Jézust karjába vette a templomban. Ahogy pedig a látását visszanyerő Tóbit dicsőíti Istent, ez azzal a magasztaló énekkel állítható párhuzamba, melyet a Szűzanya énekelt az Erzsébettel való találkozásakor.

Az egész jelenetet az öröm és Isten magasztalása hatja át. Ráfael angyal minden bizonnyal otthon érezhette magát ebben a házban, ahol mindenért hálát adtak Istennek. Még Anna is, aki a leggyarlóbb volt hármuk közül, kishitűségében, zsörtölődésében a leginkább hozzánk hasonló, példakép lehet előttünk türelme és odaadó szeretete miatt, amellyel kitartott megvakult férje mellett, s a reménytelenségben is megőrzött reménykedése miatt, amellyel bár már halottnak vélte, mégis mindennap hazavárta fiát.

Urunk Jézus, kérünk Téged, hogy mi is, akárcsak Tóbiás és családja, állandóan a bizalom és az istendicséret légkörében éljünk, s ebből ne lépjünk ki sem akkor, amikor egészség, áldás és öröm, sem pedig akkor, amikor megpróbáltatás és szenvedés jut osztályrészünkül. Taníts meg a folytonos hálaadás lelkületére, s tartsd távol tőlünk a lázadozás és zúgolódás szellemét, hogy ne a mi elvárásainkhoz akarjuk igazítani Istent, hanem készséges szívvel ráhagyatkozzunk szent akaratára, hiszen ő szüntelenül azon munkálkodik, hogy örökké tartó egészségben, áldásban és örömben legyen részünk.