2017. szeptember 1., péntek

Évközi 21. hét

1Tessz 4,1-8

Egyébként, testvérek, az Úr Jézusban kérünk és intünk titeket arra, amit tőlünk tanultatok, hogy hogyan kell élnetek és Isten kedvében járnotok. Éljetek is úgy, hogy előrehaladásotok mind nagyobb legyen. Hiszen ismeritek a parancsokat, amelyeket az Úr Jézus által adunk nektek. Isten akarata ugyanis ez: a ti megszentelődésetek, hogy megtartóztassátok magatokat a paráznaságtól; hogy mindegyiktek meg tudja őrizni a testét szentségben és tisztességben, nem a vágyódás szenvedélyében, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent. (...) Isten ugyanis nem tisztátalanságra hívott meg minket, hanem szentségre. Azért, aki megveti ezeket, nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét is nektek ajándékozta.

Mt 25,1-13

Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. Az okosak viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: „Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!” Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rend behozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: „Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.” Az okosak ezt válaszolták: „Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.” Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: „Uram, uram! Nyiss ki nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.” Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.


Nem azt várja tőlünk az Úr, hogy szívünk folytonosan az elragadtatott öröm lobogó lángjával égjen, de azt igen, hogy ne hagyjuk egészen kihunyni benne az első szeretet tüzét, míg a Vőlegény érkezésére várakozunk. A Vőlegény ugyanis késik: nem azért várakoztat meg bennünket, hogy belefáradjunk a várakozásba, hanem hogy mindnyájan elkészüljünk, senkiről se hiányozzon a menyegzős ruha, amikor megérkezik. Mégis, komoly próbatételt jelent nekünk ez a késlekedés, hitünk, reményünk és szeretetünk próbáját. Az Úrral való bensőséges együttlét órái, a kegyelmi pillanatok, amikor testestül-lelkestül éreztük a Vőlegény boldogító közelségét, nem tartanak örökké. Sokkal többször érezzük azt, hogy a Vőlegény messze van, s ránk sűrű sötétség borul. Ilyen helyzetben még a jó keresztények, a buzgó Krisztus-követők is el-ellankadnak olykor, és elnyomja őket az álom. Szabad elfáradni és elaludni az Úrra való várakozásban, de nem szabad megadni magunkat a halálos álomnak, a reménytelenségnek és a kétségbeesésnek.

Ha sötét éjszaka vesz körül, s a Vőlegény közeledésének semmi jele, ez a legalkalmasabb idő, hogy kimutassuk iránta feltétel nélküli állhatatos szeretetünket. Ehhez azonban tartalék olajra van szükség: hűségünk apró jeleire, a Krisztushoz tartozás hétköznapi cselekedeteire, melyek pótolják a lelkesedés, a meghittség, a szeretve levés érzéseinek olaját. Az mutatja meg, hogy tudunk-e igazán várni, hogy merünk-e minden látszat ellenére hinni és abszolút megbízni a szeretetben. Az mutatja meg, hogy mennyit ér nekünk Krisztus, hogy mennyire vagyunk képesek kitartani a sötétségben, jelzésnélküliségben, viszonzatlanságban. A kereszténység lényege, hogy merünk belehalni a várakozásba azzal a biztos meggyőződéssel, hogy Jézus eljön értünk.

Urunk, Jézus Krisztus, add, kegyelmedet, hogy hitünk sötét éjszakájában is hűségesek maradjunk Hozzád. Segíts, hogy a Tőled kapott kegyelmek, a Veled töltött bensőséges órák emléke tartalék olajul szolgáljon, amikor semmit sem érzünk közelségedből, s így szívünkön ne legyen úrrá a halálos álom. Kérünk, hogy újra és újra szítsd fel bennünk a készséget, hogy mindig a Te kedvedben járjunk, és amikor megérkezel, készen álljunk bemenni Veled a menyegzőre.